A trópusi díszhalak szaporodási formái

A szaporodás egy faj állományának fennmaradását igyekszik biztosítani. Ennek folyamata az adott környezeti viszonyokhoz alkalmazkodik. A halak esetében a szaporodás szinte kizárólag a vízben történik, s csak igen ritkán fordul elő, hogy az ikrák lerakása vízen kívüli. Ez azt jelenti, hogy a halak valódi vízlakók.

Általában a nőstény halak megtermékenyítetlen ikrákat raknak le. A hímek a peterakás pillanatában ondót lövellnek a vízbe és így történik a megtermékenyítés (külső megtermékenyítés). Néhány olyan eset van, amikor a peték előzetes belső megtermékenyítés után a teljes kifejlődésig az anya testében maradnak és fejlődnek ki (belső megtermékenyítés). A halak szaporodása általában ivarosan történik. A trópusi díszhalakat szaporodási formájuk, szokásaik alapján is csoportosíthatjuk. Nézzük meg, melyek a legjellemzőbb szaporodási stratégiák.

1. SZABADON ÍVÓ HALAK

   Az ebbe a csoportba tartozó halak esetében az ikrák száma igen nagy (akár több ezer is) lehet, mivel a természetben ezeket magukra hagyva csak így van arra esélyük, hogy néhány példány megmeneküljön, megnőhessen és tovább szaporodjon. Ide tartozik a legtöbb pontylazac és a pontyfélék. Az ívatóakváriumok mérete 5-20 liter közötti legyen, az ikráztatni kívánt fajtói függően

2. FINOM SZÁLÚ NÖVÉNYRE IKRÁZÁS

   Néhány halfajnál az ikrák elhelyezése finom szálú növényekre történik. Ilyenkor az ikra vékony tapadószálon függ, mint egy karácsonyfadísz. Jól megfigyelhető a peték fejlődése és a kishalak kikelése.
   Célszerű az ikráztatómedence alját apró tőzegmulmmal fedni, mert így a lehulló ikrák is kellő védelmet kapnak. Az ide tartozó legjellemzőbb halak az ikrázó fogaspontyok, ahol az ikrák száma 30-50 körüli, valamint a kalászhalak, ahol az ikrák mennyisége akár több száz is lehet.

3. FEDŐÜVEGRE IKRÁZÁS

   Ha ivadékgondozó halakról beszélünk, a legtöbb akvaristának a sügérek vagy a habfészeképítő labirinthalak jutnak eszébe, s viszonylag kevesen tudják, hogy a pontylazacfélék (Characinidae) családjában is találkozunk - igaz elég ritkán - ivadékgondozó fajokkal. Az egyik ilyen különleges faj ebben a családban a fecskendező pontylazac, a Copella Arnoldi. A hal neve nem a táplálkozási szokásaira utal, mint pl. a jávai lövőhal esetében, hanem szaporodásmódjára.
   A természetben a fecskendező pontylazac azon kivételek közé tartozik, amelyek nem a vízbe, hanem a víz fölé benyúló levelek fonákjára ragasztja ikráit. Az ikrákkal teli nőstény keresi meg a hímet, majd szorosan egymás mellé simulva a hím által kiválasztott hely alá úsznak. Ezután szintén egymás mellett egyszerre ugranak ki a vízből. Nedves hasukkal, kifeszített úszóikkal 4-10 másodpercre az üvegre tapadnak, majd visszahullnak a vízbe. A nőstény végül 50-120 ikrát ragaszt az üvegre (ugrásonként 5-8 darabot), melyeket a hím azonnal megtermékenyít.
   Ikrarakás után a hím megkezdi igen érdekes ikragondozását. Ez abból áll, hogy az üvegen levő ikrák alá rendszeresen visszatér és a farkúszójával vizet fecskendez az ikrákra, nehogy azok kiszáradjanak. Ezt 20-30 percenként megismétli mindaddig, amíg a kikelt kishalak a vízbe nem potyognak (28-30 óra).

4. KISEBB LAPOS KŐRE IKRÁZÁS

   Lapos kövekre, kavicsokra, cserépdarabokra ikrázik több törpesügérfaj. Tipikus példája e szaporodási formának a pillangó törpesügér (MicrogeoPhagus ramirezi). Az ikrák száma több száz is lehet. A szülői gondoskodás segítségével minden megtermékenyített ikra felnevelhető. Ha a mesterséges felnevelést választjuk, akkor ikrázás után az ikrákat kis akváriumba tegyük.

5. NAGYOBB SIMA FELÜLETRE IKRÁZÁS

   Még vegyes akváriumban is megfigyelhető, ahogyan a kifejlett vitorláshalak párt választanak, majd ikráznak. Először is gondosan megtisztítják a kiszemelt felületet. Ez lehet akár egy növény levele, vagy - jobb híján - maga az akvárium üvegfala.
   Hogy ne kelljen minden alkalommal letörni egy növénylevelet, vagy ne kelljen az ikrákat lekapargatni az üvegről, kartonplasztból kivágott tenyérnyi lapok adják az ikrarakási felületet, melyekre az aktív időszakban lévő párok 8-10 naponta több százat ikráznak.
   Ugyancsak nagyobb, sima felületre van szüksége a márványsügéreknek (Astronotus ocellatus) is. Medencéjükbe kéttenyérnyi lapos felületű palát vagy gránitlapot tegyünk, de megfelel egy nagyobb lapos kavics is. A lényeg, hogy nagy felületű és elég nehéz legyen, hogy ne tudják a medencében tologatni.

6. TALAJRA, GÖDÖRBE IKRÁZÁS

   Ha az akváriumban nincsenek nagyobb üregek, cserepek, akkor néhány közép- és dél-amerikai sügérfaj gödröt készít a talajban, és oda helyezi el ikráit. Ilyen gödröket ástak a sajica (Cichlasoma sajica) sügérek, a vöröstorkú sügérek (Thorichthys meeki) és a zebrasügérek (Cichlasoma nigrofasciatum) is. Ebben az esetben szó sem lehet az ikrák elvételéről, de a kikelt kishalak egy gumicsővel könnyen leszívhatók és kisebb, számukra berendezett akváriumba tehetők.

7. TALAJBA, TŐZEGBE IKRÁZÓ HALAK

   Az ún. szezonhalak tartoznak ide. Azért hívják őket így, mert csak egyetlen szezont, általában 8-10 hónapot, élnek, mivel élőhelyük több hónapra kiszárad. Rövid életű halak. Ezeknek a halaknak gondoskodni kell arról, hogy ikráik a gyakran 4-5 hónapos szárazságot is átvészeljék úgy, hogy azért életképesek maradjanak.
   Az ikrázó fogaspontyok szaporodásmódja ezekhez a szélsőséges környezeti viszonyokhoz alkalmazkodott. Ikráikat a finom - mulmszerű - talajba rakják. Tenyésztésükhöz is arra van szükség, hogy az ikrával teli tőzeget 2-3 hónapra beszárítsuk, majd - ha lehet - esővízzel feltöltsük. Az így kikelt kishalak 4-6 hetes korukra ivarérettek! Az ikra életképességét különleges - többrétegű - szerkezete biztosítja. Előzőleg jól kiáztatott, esetleg kiforrázott tőzeget használjunk.
   A legismertebb nemek: Nothobranchius, APhyosemion, Cynolebias, Pterolebias, Rivulus stb.

8. HABFÉSZEKÉPÍTÉS

   Az ikrák kelése szempontjából fontos, hogy oxigéndús környezetben legyenek. Ennek egyik lehetséges módja, ha az ikra a víz színén egy ún. habfészekben van. Néhány halfaj - amelyek lelőhelyén a víz nem tartalmaz elegendő oldott oxigént - ilyen habfészeképítésre specializálódott. A labirinthalak jelentős része habfészket készít ikrái számára, majd őrzi és karbantartja mindaddig, amíg a kishalak el nem úsznak. A habfészek formája, a sűrűsége vagy éppen lazasága jellemzője egy adott fajnak.
   Vannak olyan fajok - törpegurámi (Colisa lalia) -, amelyek növényeket is felhasználnak a fészek létrehozásához, de olyanok is akadnak, amelyek habfészke már az ikrázás folyamán széthullik.
   A habfészeképítés nem csak a labirinthalak tudománya, előfordul néhány harcsafajnál is. Ezek közül több faj nálunk is kapható, sőt ma már sikeres tenyésztésük sem ritka. Ilyen pl. a foltos páncélosharcsa (Hoplosternum thoracatum), amely az ikrái számára nyálából lassan oldódó habot választ ki, ebbe rakja 1,5-2 mm átmérőjű sárga ikráit, így biztosítva az ikrák számára a megfelelő oxigénellátást. Az ikrákat mindig valamilyen - a víz felületére benyúló - felületre ragasztja, ez alá építi a habfészket is.

9. NÖVÉNYLEVELEK FONÁKÁRA IKRÁZÁS

   Ennek az ikrázási módnak a legjellegzetesebb képviselője az ékfoltos razbóra (Rasbora heteromorpha) és a lovacskalazac (Nannobrycon eques), de más halaknál is előfordul. A párzás, majd az ikrák kikelése igen látványos és könnyen megfigyelhető. Ikráztató növényként a Microsorium és a Ludwigia vált be leginkább.

10. CSERÉPBE, BARLANGBA IKRÁZÁS

    Számos dél-amerikai törpesügérfaj kedvenc ikrázási helye a lefordított kisméretű virágcserép, amelyen 2 cm-es kerek lyukat vágtunk, vagy az ehhez hasonlóan kövekből, gyökerekből kialakított barlang. Az Apistogramma nem fajai szinte kivétel nélkül kedvelik az ily módon berendezett akváriumot. Az ikrázás megtörténtét onnan vehetjük észre, hogy a nőstény a cserép nyílásánál állva intenzíven hajtja be a vizet mellúszóival a cserép belsejébe, és/vagy homokkal torlaszolja el a cserép bejáratát. Viselkedése agresszívvé válik.
    Számos afrikai sügérfaj ikrázik elhagyott csigaházba. Ezek a halak a Tanganyika-tóban találhatók, és életüket a Neothauma-csiga üres házában és körülötte élik le. Természetesen itthon megfelel számukra a hazai éti csiga jól kiáztatott és kimosott háza is.

11. IKRÁZÁS CSŐBE

    Több olyan halfaj is van forgalomban, amelyik ikráit egy kisebb barlangba, vagy a tényészakváriumban csőbe rakja. Ilyen módon ikrázó halakat több családban is találunk. A legismertebb így ikrázó fajok: a dél-amerikai algaevő halak (Loricaria) és a különféle gébek [pl. darázsgéb (Brachigobius nunus), farkfoltos díszküllő (Tateurndina ocellicauda)].
    A csőbe ikrázó halak tenyésztéséhez helyezzünk az ívatómedencébe - fajtói függően - 16-30 mm átmérőjű műanyag csöveket (megfelelő lyukméretű tégla vagy béléstest is alkalmazható), és szórjuk meg a medence alját vékonyan homokkal. Célszerű a csöveket az akváriumban úgy elhelyezni, hogy kívülről is figyelemmel kísérhessük az ikrázást.

12. SZÁJKÖLTÉS

    A szájköltés az ikra- és ivadékgondozás egyik legmagasabb szintű módja. Elsősorban az afrikai sügérek között gyakori ez a szaporodási forma. Az ikrák megtermékenyítése általában a nőstény szájában történik, és amíg az ivadékok nem alkalmasak az önálló életre, addig nem hagyhatják el ezt a biztos menedéket nyújtó helyet.
    Nem csak e csodálatos színezetű és viselkedésű afrikai sügérek között vannak szájköltők. Megtalálhatjuk a harcsák és a labirinthalak között is. Sajnos nálunk az egyéb, így szaporodó halak nem terjedtek el, s csak ritkán fordulnak elő.

13. ELEVEN SZÜLÉS (ÁLELEVENSZÜLÉS)

    A nőstény a már kifejlett ivadékot tartalmazó ikrát "szüli" meg, melynek burka vízbe éréskor szétpattan, és a kishal kiúszik belőle. Az elléskor bizonyos fajoknál célszerű az ivadékot megvédeni a szülőktől és/vagy a medence többi lakójától. Az ivadékok száma fajtól, a nőstény korától és állapotától függőén változik. Guppinál 50-100, mollinál 30-100, szifónál 50-200, plattinál 40-150, törpe fogaspontyocskánál 20-40, félcsőrös csukáknál 10-30, límiánál 20-40 körüli lehet. Itt kell megemlíteni a tűhalak (Syngnathidae) szaporodási módját is, hiszen a megtermékenyített ikrákat a nőstény tojócsövével átjuttatja a hím költőtáskájába, amely a hason lévő bőrredő. Így az ivadékokat a hím "hordja ki". A kishalak már kifejlődve hagyják el a védelmüket szolgáló helyet.

Láthatjuk, hogy a halak szaporodási formáinak ismerete mennyire fontos lehet. Bármilyen díszhaltenyésztés csak ezek ismeretével lehetséges, de ezeket az ismereteket hasznosítva változatos tenyésztői munkát végezhetünk.