A halaknak, mint minden élőlénynek, olyan anyagokra van szükségük, amelyekből építeni, működtetni tudják saját szervezetüket. Ezeket az anyagokat környezetükből veszik fel táplálék formájában. A mesterséges környezetben tartott állatok - így a díszhalak is - táplálékait takarmányoknak nevezzük.

Élő eleségek

Az akvarisztikában az egyik legfontosabb kérdés az élő táplálék biztosítása. Az egyes halfajok és a fajokon belül különböző korosztályok élőtáplálék-igénye rendkívül eltérő, mind a táplálék minőségében, mind mennyiségében. Az élő táplálék szerepe különösen nagy az éppen táplálkozni kezdő lárvánál, ill. a szaporításra szánt tenyészállatoknál. Az élőtáplálék-szervezetek tartalmazzák optimális arányban és mennyiségben azokat a legfontosabb tápanyagokat (fehérjék, aminosavak, zsírok, vitaminok, nyomelemek, enzimek, stb.), melyek halaink számára nélkülözhetetlenek. Igaz ugyan, hogy ma már sok, és tápértéket tekintve kitűnő mesterséges táp áll a rendelkezésünkre, azonban még a legjobb sem tudja helyettesíteni azt az élettani hatást, melyet az élő táplálék biztosít.

Papucsállat (Paramécium)

Az ázalékállatkák (Csillósok) törzsébe tartozó, papucs formájú, igen apró állatkák kitűnő indítóeleséget jelenthetnek tenyészetünkben, és tenyésztésük is egyszerű.

A klasszikus módszer: egy ötliteres befőttesüveget megtöltünk háromnegyed részéig vízzel (ha lehet esővízzel) és beleáztatunk egy marék szalmát. Szalma helyett kockára vágott és megszárított karalábé is megfelel. Ennek minimum 2 hétig kell áznia. A víz színe aranysárgává, a szaga büdössé válik.
További 2 hét amíg ez a lé letisztul és viszonylag szagtalan lesz. Ekkor tehetjük bele a papucsállatoltást. Az így elkészített, minimum 15-20°C-on tartott, beindult telepet - igénytől függően - 2-3 hetenként etetjük 4-5 cm-es, teljesen megszárított banánhéjdarabkával, vagy 1 mokkáskanálnyi tejjel. Ez utóbbi esetén vigyázni kell, hogy a tenyészet vize ne savanyodjon le, újraetetni tejet csak a már letisztult vízben szabad.

Sóféreg (Artemia salina LEACH)

Az Artemiát már 1920 óta alkalmazzák édesvízi és tengeri állatok etetésére. A Föld nagyobb sós tavaiban mindenhol előfordul, de érdekes, hogy a tengerekben nem. Nagy mennyiségben halásszák a rákokat és gyűjtik petéit világszerte. A kifejlett rákokat fagyasztva, a petéket szárazon, légmentes konzervdobozokban, esetleg szintén fagyasztva hozzák forgalomba. Szaporodásmódja többnyire a szűznemzés (partenogenezis), mert hímek ritkán fordulnak elő. A kemény héjú peték nagysága 0,2-0,3 mm. Több évig eltárolhatók légmentes dobozban.

A kikelt lárvák (naupliusok) kitűnő eleség kishalak számára. Elsősorban azért, mert nincs kitinburok rajtuk és a kishal könnyen elfogyasztja. Másodszor pedig azért, mert sóstavi eredetű és betegségeket nem hordoz magával. Kifejlett artemiát is etethetünk, hiszen magas tápértékű, minden tenyészállat szívesen fogyasztja.

Az Artemia normális esetben elevenszülő, csak bizonyos stressz-szituációkban rak ún. tartós petét. Ilyen helyzet a természetben akkor van, ha pl. megnő a sókoncentráció pl. azért, mert a tó kiszárad.

Keltetés: 1,5 liter, 25-30C°-os vízhez 1 púpozott evőkanál konyhasót adunk. A keltetéshez erős porlasztás szükséges. A frissen kelt naupliusokból 20-24 óra múlva már leszedhetünk, de teljes kelési idő általában 36 óra. A lárvák könnyen kinyerhetők, csak a levegőporlasztást kell leállítani és néhány perc múlva az üres peteburkok a víz felszínére emelkednek, a frissen kelt naupliusok az üveg alján gyülekeznek. Innen egy vékony gumicsővel könnyen leszippanthatóak egy sórák szűrőbe.

Zooplankton

Az élő haltáplálék szervezetek közül a zooplanktont alkotó fajokat tekintjük legoptimálisabbnak. A zooplankton fogalmába mindazok az aljzat nélküli, vízben lebegő állati szervezetek tartoznak, melyek mozgását elsősorban a víz áramlása biztosítja, és saját mozgásuk igen csekély. A zooplankton jelentőségét annak tápanyag-összetétele magyarázza, valamint az a lehetőség, amely a szervezetek gyűjtésében, tenyésztésében rejlik. Továbbá nem hanyagolható el az a szempont sem, hogy jól adagolható és a halak által azonnal el nem fogyasztott mennyiség nem szennyezi az akvárium vízét. A legtöbb zooplanktont alkotó szervezet ülepítő-, szűrőszervezet és ezáltal hozzájárul az akvárium vízének tisztulásához. E fajok rendszertanilag több állattörzsbe sorolhatók, de közülük csak azok meghatározóak, melyek igen nagy egyedszámmal vannak jelen vizeinkben. Ezek közül a legfontosabbak a Rotatoria osztály tagjai a Kerekesférgek, ill. a Crustacea osztályba tartozó alsóbbrendű rákok.

Szúnyoglárvák

A legtáplálóbb eleségek a szúnyoglárvák. Osztályozásuk leggyakrabban színük alapján történik.

Fehér szúnyog (nem csípős, ún. tollasszúnyog) lárva teljesen átlátszó, a vízben vízszintesen úszik, amit a jól látható buborékok, levegőtartályok tesznek lehetővé. Általában állóvizekben fordul elő, egész évben gyűjthető.

Tavasztól őszig szedhető a vérszívó fekete szúnyog lárvája. Hatalmas tömegben fordulnak elő pocsolyákban, árkokban.

Az árvaszúnyog lárvái (vörös szúnyog) iszapban, szennyvizes árkokban élnek, onnan gyűjthetők egész télen. Több hétig tárolhatók, nyirkos hideg helyen. A kikelt szúnyogok nem csípnek.

A különféle zooplanktoni szervezetek és a szúnyoglárvák élő vizekből gyűjthetők be. A szedőháló általában 30 cm átmérőjű kerek formájú. A háló hossza 50 cm körüli, alacsony vízben rövidebbet is használhatunk. Kétméteres nyél kell még hozzá, amelyre felszereljük a hálót. A kifogott eleséget - saját vizében - hazaszállítjuk, majd osztályozzuk méret szerint és úgy etetünk.

Grindál (Enchytraeus bucholzi)

A grindál tenyésztéséhez zárható tetejű műanyag dobozba kifőzött és kinyomkodott erdei mohát vagy szálas hansági tőzeget használunk. A talaj vastagsága 4-5 cm legyen. Erre oltjuk rá a grindáloltást, és üveglappal takarjuk. A férgeket naponta etetjük zabpehelyliszttel, vagy száraz tésztával, esetleg sajttal. A viszonylag gyorsan szaporodó férgek felmásznak az üveglapra, ahonnan bemoshatjuk őket az akváriumba.
A doboztetőt célszerű - a jobb levegőzés érdekében - kivágni, és sűrű hálóval takarni.

Mikroeleség

Nem szívesen tartunk - vagy tarthatunk - otthon olyan haleleségeket, amelyek eltartása körülményes, vagy a kellemetlen szag miatt nem megoldható. Mégis, ha tenyészteni is kívánunk, időnként szükség van könnyen tenyészthető, apró, gyorsan szaporodó élő eleségre. Ilyen a mikroeleség vagy ecetféreg (Turbatrix aceti).

Ez a mindössze 1-2 mm nagyságú féreg a hengeres férgek törzsébe, a fonálférgek osztályába tartozik. Az erjedő ecetben lévő baktériumokkal táplálkozik és remek kiegészítő elesége az elevenszülő halaknak, márnáknak, harcsáknak, valamint számos gurámi fajnak. Tápértéke alacsony, de ha éppen kifogytunk minden másból, jól jön egy működő telep.

Tenyésztése egyszerű:

Töltsünk meg egy cserepet vagy tejfölös-poharat 2/3-ad részéig kávézaccal, nyomkodjuk le, majd vizezzük meg a zacc felső 1/3-át. Tegyünk a tetejére 1 kávéskanálnyi aludttejet és egy késhegynyi mikrooltást. Már csak etetni kell reggel és este 1-1 mokkáskanálnyi aludttejjel. Attól függően etessünk, hogy mennyi mikroeleségre van szükségünk.

A tejfölös-pohár tetejére 3 mm-es üvegből lapot vágunk. Erre mászik ki az ecetféreg és ezt az üveglapot mossuk bele az akváriumba etetéskor.
Természetesen más módszerek is vannak a mikró tenyésztésére:
Egy literes befőttesüvegbe tegyünk kb. fél deciliter tejet. Szórjunk bele annyi zabpelyhet, amennyi e tejmennyiséget felszívja. Hagyjuk ezt a beáztatott tejet megaludni, majd 1-2 nap múlva oltsuk be egy működő mikrotenyészetből. További 2-3 nap, míg ez az új telep beindul, és a mikró felmászik az üveg falára. Innen általában ecsettel lehet a kívánt mennyiséget leszedni, és az akváriumba mosni.

Muslinca

Recept a csökevényes-szárnyú muslinca (Drosophila fasciata) tenyészetek elindításához:

Egy levágott tetejű üdítős flakonba ökölnyi méretű háztartási vattát teszünk, meglocsoljuk 1 dl vízzel, és a vatta mellé egy fél túlérett banánt csúsztatunk. Erre helyezünk 8-10 db muslincát, majd az üveg szájára lepedővásznat gumizunk, vagy 3-4 cm vastag szivacsdugót helyezünk.

A peterakástói a kelésig 12 nap telik el, de egy folyamatosan működő telepben mindig bőven van etethető muslinca. Ha a tenyésztőüveget a hűtőszekrényben lehűtjük, az apró, ledermedt állatokat könnyen kiszedjük. A beindult muslincatelepet etetni kell, az elfogyasztott banánt - hetente - pótoljuk.

Televényféreg (Enchytraeus albidus)

Tubifexre emlékeztető, de tejfehér, vagy kissé sárgás színű féreg. Kitűnő kiegészítő eleség a legtöbb díszhalfaj számára. Magas fehérjetartalma miatt alkalmas tenyészhalak kondíciójának visszaállítására, vagy elősegíthető az ivadékok erőteljesebb növekedése.

Szaporításuk 30 cm x 40 cm-es méretű faládában a legegyszerűbb, mert az jól szellőzik. Töltsük meg a dobozt laza szerkezetű - például erősen tőzeges vagy perlites - földdel. Az ún. etetőgödör mérete 6x10 cm, mélysége 1-2 cm legyen. Szerezzünk be a férgekből egy kevés oltást, és tegyük az etetőgödörbe.

A férgek etetésére minden alkalmas, ami egy húslevesben előfordul (főtt tészta, főtt zöldségek).A talajt tartsuk nyirkosan és etessük a férgeket 4-5 naponta, ilyenkor eltávolítva az előző ételmaradékokat.

Előfordulhat, hogy a tenyésztődobozban atkák és ugróvillások telepszenek meg. Bár ezek az állatkák nem bántják a televényférgeket, de ha ilyenkor a tenyésztődobozt víz alá süllyesztjük, akkor könnyen megszabadulhatunk az ilyen nemkívánatos lakóktól. A fadobozt sűrű fémszitával fedjük le, hogy a muslincák ne kerülhessenek be. A telepet tartsuk hűvös - maximum: 15-16°C-os hőmérsékleten.

Tubifex

A tubifex 14 ismert fajából mindössze három fordul elő nálunk, melyek közül a Tubifex tubifex, magyar néven csővájó féreg, egyike a legelterjedtebb és legismertebb díszhaleleségeknek.

A tubifex a vízi kevéssertéjű gyűrűs férgek közé tartozik, melynek hossza 20-200 mm. Elsősorban szerves anyagokban gazdag, állandó áramlásban lévő vizekben él, de szinte minden folyónkban megtalálható. Az iszapba apró járatot (csövet) készít magának, amelyből a féreg egyik fele - rendszerint a hátsó - kint van. E szabad végével állandó imbolygó mozgást végez, mellyel a körülötte lévő vizet áramoltatja, s így elégíti ki oxigénigényét. A mozgás sebességét a víz mindenkori oxigéntartalma határozza meg. Egy adott helyen egész "tubifexszőnyeg" is kialakulhat. Bármilyen hirtelen környezetváltozásra azonnal visszahúzódnak a csőbe, csak a veszély elmúltával merészkednek ki ismét.

Mivel a tubifex szárazanyag-tartalmának nagy része fehérjéből épül fel, neki is erre van szüksége, így szerves anyagban gazdag vizekben fordul elő tömegesen. A megvásárolt vagy megszedett tubifexet otthon többféle módon tárolhatjuk. A legjobb megoldás az, ha a féregcsomót hideg vízzel teli edénybe tesszük, és vizet csepegtetünk rá, ezzel biztosítva a megfelelő oxigénellátást. Ahol ez nem megoldható, ott tegyék a férgeket egy csukható tálcára (vízzel, vagy még jobb víz nélkül) és helyezzék el a tálcát a hűtőben, vagy valamilyen hideg helyen (pl. pince). Etetés előtt mindig jól mossuk át a tubifexet!

Kis testű vagy növendék halakkal csak aprítva etethető, mert nem tudják lenyelni a nagyobb szál férgeket és megfulladhatnak tőle. Az osztályozott és átmosott férgeket a megfelelő méretű halakkal etethetjük.

A frissen vásárolt tubifexet célszerű néhány napig csak tárolni, mert így a béltartalom alaposan lecsökken, és kevesebb szennyező anyag kerül az akváriumba.

Néhány halfaj - közöttük több páncélosharcsa - tenyésztéséhez feltétlenül szükség van tubifex etetésére.

Földi/Komposzt giliszta

A földi/komposzt giliszta (Eisenia spp.) egyszerűen és olcsón szaporítható, valamint a „melléktermékként” keletkezett komposzt pedig tápanyagban gazdag talaj a szobai vagy kerti növényeknek.

A tenyésztésükhöz elég egy 10-20 literes vödör vagy láda, de minél nagyobb annál gyorsabban és nagyobb mennyiségben szaporodnak. Az edény alját célszerű 1-2 helyen kiszúrni, hogy a fölösleges víz távozni tudjon ha esetleg túlöntöznénk. A tenyésztő edény aljába terítsünk néhány centi vastagságban nedves füvet. Erre a rétegre mehet a föld, vagy virágföld. A legfelső réteg pedig földel összekevert konyhai zöld-hulladék, -nyesedék. A tenyészetet ezután meg kell locsolni, úgy hogy nedves legyen, de ne tocsogjon. Az edényt ezután le kell fedni, úgy hogy a föld szellőzni tudjon. Néhány hét elteltével beolthatjuk a tenyészetet a gilisztákkal. A dobozt hűvös, árnyékos helyre tegyük, mert a giliszták nem szeretik a meleget. Ha jól csináljuk, akkor a komposzt szagtalan, az erkélyen vagy akár a lakásban is tartható. A tenyészetet felső rétegét hetente érdemes kicsit megkevergetni, ilyenkor meg is locsolhatjuk ha túlszáraznak találjuk. A sok kevergetés nem jó, mert leállhatnak a giliszták a szaporodással. A locsolás főleg nyáron fontos, mert gyorsabban kiszárad a föld, ilyenkor a giliszták lehúzódnak az alsóbb rétegekbe és abbahagyják a szaporodást.

Etetésük alkalmanként konyhai nyesedékkel történhet, minden zöld-hulladék mehet bele, ami a főzés során keletkezik (krumpli-, sárgarépa-, hagyma-, uborka héj, stb.). Minél változatosabb eleséget kapnak a giliszták annál változatosabb lesz a bél tartalmuk is (vitaminok, aminosavak). A nagyobb halaknak akár egészben is adhatjuk. A kisebb halaknak aprítsuk fel és keverjük el egy kis vízzel. Ezután átszűrve (esetleg méret szerint osztályozva) etethetünk vele. Néhány havonta a földjük egy részét akár kis is lehet cserélni.

Hangya tojás

A nagyobb hangyák tojásai nagyobb halak, míg az apróbbaké a kisebbek számára kiváló elő eleség ami könnyedén beszerezhető az év szinte bármely időszakában.

Gyűjtéséhez szükséges egy vízzel teli edény, egy szita, rongy és egy kis ásó. Nagyon fontos, hogy csak olyan helyről gyűjtsünk tojást, ami nem volt vegyszerrel permetezve! Ha találtunk egy megfelelő hangyabolyt, a kis ásóval túrjuk szét, majd ha megtaláltuk a tojásokat, próbáljuk a lehető legkevesebb földdel a szitába lapátolni. Szitáljuk ki a földet, hogy lehetőleg csak a tojások és a hangyák maradjanak, majd szórjuk bele a vízbe. A hangyák a víz felszínén maradnak, míg a tojások lesüllyednek. Így könnyen szét tudjuk válogatni a tojásokat a hangyáktól. Lassan öntsük ki a vizet, vagy öntsünk még vizet az edénybe, hogy csak a tojások maradjanak a vízben. Szűrjük át a vizet a rongyon, vagy egy másik szitán. Igyekezzünk minél gyorsabbak lenni, még mielőtt a tojások átáznak.
Az így nyert tojások egy edényben pár napig, vagy napon megszárítva hosszabb ideig is tárolhatók.

Elő (eleség) hal

Ragadozó halainknak nagyon fontos, hogy elő eleséget is kapjanak. Az eleségnek szánt halakat beszerezhetjük ismerőseinktől, kereskedőktől de akar saját magunk is tenyészthetünk, elkerülve ezzel a betegségek, paraziták behurcolásának esélyét. Pl. a guppi egy könnyen tartható, gyakran szaporodó elevenszülő faj. Egy külön kis akváriumban tartva őket folyamatosan el tudjak látni ragadozó halainkat eleséggel.

Vízinövények, algák

Növényi szervezetek szinte minden vízben előfordulnak valamilyen formában, ahol halak is élnek. A ragadozó halak kivételével szinte minden halfaj fogyaszt növényi eredetű táplálékot kisebb-nagyobb rendszerességgel. Sok faj nem csak növényeket, hanem algát is fogyaszt a természetben. Erre valamilyen módon utal a testalakja vagy a szája is. Erre jó példa egyes tapadóharcsák vagy sügérfajok (pl. Tropheops, Eretmodus, Simochromis, Panaque, Pterygoplichthys stb.). Ezek a halak igénylik az algát is. Alga pótlására kitűnő módszer, ha köveket teszünk ki kinti tóba, esetleg üvegbe, ablak mellé. Erre rátelepszik az alga, és ezt a követ betehetjük az akváriumba. Majd amikor elfogy az alga, a köveket lehet cserélni.

Puhatestűek

A vízinövényekhez hasonlóan a puhatestűek is szinte minden vízben otthon vannak, ahol halak élnek. Ennek megfelelően egyes fajok étrendjén kisebb-nagyobb mértékben jelen vannak ezek az élőlények. A puhatestűek közé igen sok faj tartozik, több családban. Akvarisztikai szempontból ezek közül több faj kerül ki. A halak táplálása szempontjából a csigák és a kagylók játszanak nagyobb, jelentősebb szerepet. Ezen élőlények testfelépítése sokban hasonlít a halakéhoz, ezért igen előnyösek a halak táplálása szempontjából. Néhány halfaj előszeretettel fogyasztja a puhatestűeket (Betta, Botia, egyes sügérfajok). Sok halnál csemegeszámba megy, ha hozzájuthat egy-egy puhatestűhöz. Szinte minden halfajnál megfigyelhető, hogy ha egy csiga mászik az akváriumban, akkor azt megcsipkedi, és ha már tudja, hogy milyen ízletes falatokat rejt a kemény ház, akkor szinte vadásznak a csigákra. Időnként adhatunk halainknak csigát, esetleg kagylót. Ezeket azonban ne hozzuk be élő vízből, mert betegségeket hurcolhatunk be. Inkább az akváriumban lévő csigákból etessünk, esetleg egyes díszállat-kereskedésekben kaphatót. A csigaházat roppantsuk össze, majd dobjuk az akváriumba, a halak majd szétcsipegetik azt. Lehet kapni egyre több helyen fagyasztott eleségeket, melyek között megtalálható a fagyasztott kagylóhús. Ez kiváló minőségű haleleség.

Műeleségek

Tartósított eleségek

Liofilizált tubifex, vízibolha, szúnyoglárva, valamint fagyasztott édesvízi és tengeri állatok, növények (rák, kagyló, ikra, alga, plankton, stb.).

Kiegészítő eleségek

A halak étrendjét a háztartásban is előforduló eleséggel is változatosabbá tehetjük. Ilyenek a hal és meleg vérű állatok húsa és belsőségei (szív, máj, ikra), növényi eleségek (borsó, saláta, alga, kukorica), állati eredetű eleségek (tojás, ikra, sajt, túró).

Fagyasztott eleségek

A fagyasztott díszhaleleségek körébe elsősorban alsóbbrendű vízi állatok egyes fajainak (szúnyoglárvák, rákok, kagylók) mélyhűtött állapotban való tárolása tartozik. Ezeket az eleségeket más formában igen nehéz és körülményes lenne eltartani, esetleg tartósítani, ugyanis közös jellemzőjük az igen magas víz- (nem egy esetben 80-85 % feletti) és jelentős fehérjetartalom. E két tényező már önmagában is azt jelzi, hogy kedvezőtlen tárolási körülmények között hamar megindul a bomlásuk. Célszerű ezeket az eleségeket vagy élve etetni, vagy lefagyasztani.

A magunk által gyűjtött vízibolhát, szúnyoglárvát, ciklopszot otthon alaposan mossuk át, majd valamilyen csomagolóanyagba adagoljuk ki (zacskó, műanyag pohár vagy doboz), és így helyezzük el a mélyhűtőbe. Ügyeljünk arra, hogy minél rövidebb idő alatt kerüljön a fagyasztóba az eleség, mert az elpusztult egyedek szinte azonnal bomlani kezdenek. Ennek a sebessége a külső hőmérséklettől függ. Melegben ez a folyamat gyorsabb, intenzívebb.

Egy másik fontos dolog, amelyre ügyelni kell, hogy az átmosás közben minél óvatosabbak legyünk, és lehetőleg ne nagyon törjük az eleséget (a külső burok ne sérüljön), mert ez is a bomlási folyamatot gyorsítja, hiszen az így elpusztult állatba gyorsabban bejutnak a baktériumok.

Nem kell azonban feltétlenül magunknak előállítani a fagyasztott eleségeket, mert egyes cégek már erre szakosodtak. Széles termékskálát kínálnak, mivel sok egyébhez is hozzájutnak és természetesen fejlettebb módszerekkel készítik elő a feldolgozandó eleséget. Ilyen pl. egyes édesvízi, ill. tengeri kagylók húsa, apróbb tengeri rákok. Ezek az eleségek minőségben felülmúlják a házilag készítetteket és eltarthatóságuk is hosszabb időt tesz ki.

A házilag előállított fagyasztott táplálékok 3-6 hónapig tárolhatók nagyobb veszteség nélkül. Természetesen ez sok mindentől függhet, pl. a tárolási hőmérséklet, a táplálék fajtája, minősége.

Még egy fontos dologról szót kell ejtenünk, mégpedig arról, hogy a fagyasztott eleséget milyen módon készítsük elő etetésre. Az egyik jó módszer, ha a fagyott eleséget hidegen tesszük be a halaknak az akváriumba. Ennek azonban előfeltétele, hogy az eleség megfelelően - kis kiszerelésben - adagolva legyen. Másik mód, ha a fagyott eleséget apróbb darabokra vágjuk - törjük -, és kis ideig hideg vízben áztatjuk, majd a vizet leöntve róla, a táplálékot az akváriumba tesszük.

A fagyasztott eleségeknek több előnyük is van. Egyrészt az igen könnyű kezelhetőség, másrészt tápértéke majdnem megegyezik az élő eleségével. Ha figyelembe vesszük, hogy a fagyasztás során a legtöbb kórokozó is elpusztul, még biztonságosabb is, mivel csökkenthető a betegségek behurcolásának veszélye.